A WatchMaster.hu története, avagy egy álom megszületése
Üdvözlöm!
Csomor Henrik vagyok a WatchMaster.hu megálmodója. Már gyerekkorom óta érdekelnek az órák mindegy milyen márkájú, vagy hogy milyen szerkezet működteti. Magára az órára, mint időmérőre mindig is nagy csodálattal tekintettem, mindegyik a maga nemében mérnöki remekmű, művészi alkotás.
Az évek múlásával sem fakult az órák iránti szeretet, így első fizetésemen megvásároltam első karórámat, egy Tissot PRC 200-at. Amellett, hogy nagyon boldog voltam és örültem a frissen megvásárolt órámnak, egy furcsa érzés, gondolat öntött el, ami valószínűleg ismerős mindenkinek, aki valaha rajongással gyűjtött már valamit. Az érzés, gondolat, hogy melyik legyen a következő.
Addig fejlődött a dolog, hogy úgy döntöttünk édesapámmal ellátogatunk 2018-ban az óravilág egyik legjelentősebb eseményére, az óraszeretők Mekkájába a BaselWorld-re. Az órakiállításon volt szerencsénk találkozni a legnagyobb óragyártók mellett a kisebb, feltörekvő márkákkal is. Ezen az eseményen ismerkedtem meg az a.b.art, Laco és traser márkákkal. Mind a három gyártónál gyönyörű, minőségi órákkal és kedves fogadtatással találkoztunk. A beszélgetés szép lassan tárgyalásba fordult, melynek a végén megegyeztünk, hogy ezen márkákat teljes kínálattal elsőként forgalmazzuk Magyarországon.
Vállalkozásunkat még 2018-ban el is indítottuk, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ember megismerhesse ezeket a kiváló órákat, melyek minőségük és csodálatos megjelenésük mellett kimagasló ár-érték arányukkal mindenkit lenyűgöznek.
Üdvözlettel: Csomor Henrik és a WatchMaster.hu csapata