Hogyan hat a hideg karórádra?

Beköszöntött a rideg, hideg időjárás. Természetesen ahogy mi magunk is érezzük a levegő lehűlését, úgy kedvenc kiegészítőnk, a karóránk is. Filozófiánk szerint az órák nagy mértékben hasonlítanak ránk emberekre, vagyis nem elég csak megvásárolni szeretett óránkat, azt óvnunk és karbantartanunk is kell, csak úgy, mint saját szervezetünket. Ahogy ilyenkor melegen öltözünk, úgy tudatosan jobban figyelnünk kell karóránkra ezen időszakban.

Az óraházban lévő üres térben levegő található, így ahogy az embereket körülvevő térben, az óra belsejében lévő levegőnek is van páratartalma, azaz kis mennyiségben gáz halmazállapotú vízmolekulák is vannak a szerkezetben. Ezek a molekulák akkor csapódnak ki, – ezáltal pára jön létre – amikor az óra üvege hirtelen lehűl. Ezt nevezik kondenzációnak. Mivel ez csak kevés ezrelék gramm vizet tartalmaz, ezért ez nem ad okot aggodalomra, de azért mindenképpen jó tudni erről a jelenségről és érdemes a lehető legtöbbet megtenni annak érdekében, hogy csökkentsük a mértékét és gyakoriságát.

A pára akkor is megmarad, ha hosszabb időn keresztül a hidegben tartózkodunk, annak ellenére is, hogy az óra üvege és a levegő belső hőmérséklete kiegyenlítődik. Ez annak köszönhető, hogy a levegő víztartó képessége a hőmérséklet süllyedésével arányosan csökken, ezzel együtt a párolgás mértéke is kisebb.

A férfi karórákban általában több levegő van, mivel ezek többnyire nagyobbak. Ezek esetében tehát nagyobb a párásodás lehetősége, mint egy kisebb női karóra esetén.

Az egyes karórák máshogyan reagálnak a hőmérséklet változására, viszont abban biztosak lehetünk, hogy bármilyen óránk is van, valamilyen mértékben hatással lesz rá a hőmérséklet változása.

Az okosórák a legérzékenyebbek a hőmérsékletváltozásra

Az okosórák alapjában véve még mindig hagyományos elektronikus eszközök közé tartoznak, így a helyes működésükhöz úgynevezett környezeti hőmérsékletet igényelnek. A megfelelő környezeti hőmérséklet 0 -35 ° C között van, ami azt jelenti, hogy határozottan károsítja az órát, ha nyáron az autóban felejtjük (akár 70 ° C is lehet), vagy télen (0 ° C alatti hőmérséklet) a szabadban használjuk huzamosabb ideig.

Az okosórát alacsony hőmérsékleten használva lassulhat a kijelző reakcióideje, valamit az általa mért adatok pontossága is torzulhat. Ne feledjük az okosórák akkumulátora az elemekhez hasonlóan alacsony hőmérsékleten gyorsabban lemerül.

Természetesen ezekhez a negatív jellemzőkhöz rendkívül szélsőséges időnek kell lennie, hiszen a csukló melegíti az órát.

Hogyan reagálnak a télre az analóg karórák?

Az analóg óráknak tágabb a tűrőképességük, de persze itt is érvényes, hogy a határ hőmérsékleteket nem kedvelik. A kvarc óráknál egyszerűen be tud fagyni a szerkezet, illetve késni fog. Az okosórákhoz hasonlóan a működési ideje jelentősen csökkenhet (csökken az elem élettartama, lemerül).

A mechanikus óráknál is előfordulhat (extrém hidegben), hogy a szerkezet befagy (az olaj/kenése megdermed) és egyszerűen megáll. Az ideális hőmérséklet -10° C és 40 ° C között mozog.

Mi a helyzet a digitális karórákkal télen?

LCD kijelzőt használnak, amely folyékony kristállyal működik, ezáltal a hideg idő nem tesz neki jót, csökkenti a kijelző képességét, a jelzések ábrázolását, valamint az elem élettartamát.

Nagyon fontos, hogy az ilyen típusú odafigyelést már a megrendelt óra átvételekor kövessük, hiszen a futárszolgálatok túlnyomórészt fűtetlen csomagtérben szállítják a karórát, így amikor átvesszük és a meleg otthonunkba kerül ne tegyük kézre (ezzel még nagyobb lenne a hőmérséklet különbség). Nehéz megállni, hogy “babusgassuk” szeretett óránkat, viszont ebben az esetben érdemes várni 30-60 percet, amíg az óra akklimatizálódik.

A következő két tanácsot nem csak télen érdemes megfogadnunk, de mivel gyakran elkerüli a figyelmet, ezért ebben a cikkünkben is meg szeretnénk említeni:

TILOS szaunába vinni az órát, illetve víz hatásának kitenni, ha az előtte magas hőmérsékletre felhevült vagy erőteljesen lehűlt! Ha a víz hőmérséklete jelentősen eltér a 18-26C°-os értékektől, szintén nem tesz jót az órának! Vagyis óvni kell a hirtelen hőmérsékletváltozástól.

TILOS termálvízben, illetve gyógyvízben viselni a karórát! Soha nem szabad a vízben, illetve vizes állapotban a koronát kihúzni, vagy a nyomógombokat működtetni. Menetes koronazárral ellátott modellek esetében mindig meg kell győződni a korona megfelelő zárásáról. Szükség esetén utána kell húzni.

Egy karóra természetesen nem igényel 24 órás odafigyelést, viszont, ha az adott időszakokban szentelünk neki egy kis odafigyelést, meghálálja azzal, hogy sokáig örömünket leljük benne.

Az általunk kínált karórák közül a legellenállóbbakat a traser márkánál találod, melyek között vannak olyan modellek a P66 sorozatban, amelyeket az Amerikai Hadsereg számára fejlesztettek ki. A túrázás és a tájékozódás szerelmeseinek pedig a traser P68 kategória modelljeit ajánljuk.

Látogass el webshopunkba és találd meg a számodra legmegfelelőbb karórát!

1 hozzászólás
  • Válasz
    november 9, 2022, 7:23 du.

    Vettem egy kvarcórát, most nagyon jóra kimatekozták. Normál hőmérsékleten szinte semmi eltérés nincs 2 hét alatt. Ahogy kb 10 napja bejött a hideg, napi kb öt század másodpercet kezdett késni ( 4 nap alatt kb 0,2sec) Begyújtottunk, mostmár jár szépen pontosan.

Írj hozzászólást

UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE